Pirk János életpályája
Pirk János művészi pályája, mely 1919-1989-ig, hetven évet ívelt át, Nagybányán indult, további állomásai Budapest, Róma, Párizs, Gödöllő és Szentendre voltak. Munkásságával neves művészettörténészek foglalkoztak. Értékeléseiket több száz folyóiratcikk és tanulmány, két monográfia és a Pirk János album őrzi. A Duna TV portréfilmet készített róla: „Magvető káprázatban. Pirk János a magyar Van Gogh” címmel. Számos kitüntetést kapott. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Debreceni Déri Múzeumban, a Szentendrei Ferenczy Múzeumban, más hazai és külföldi közgyűjteményekben, magyarországi és külföldi magángyűjteményekben. Rendszeres kiállító művész volt. Egyéni kiállításai az adott intézményekben és időszakokban a leglátogatottabb tárlatok közé tartoztak.
Remsey Ágnes: Műhelytitkok
Aki először szembesül Pirk János műveivel, gyakran csak nehezen fejti meg azt a jelenséget, hogy festészetének bizonyos témái egész életén át ismétlődnek, számtalan variációban. Mindez nála nem témaszegénységre vall, hanem arra a veleszületett érzékenységre, mellyel az élet alapigazságait a mindennapi tényekben is felismerte, melyekhez mindig új és új mondanivalót fűzött.
A legszembetűnőbb ilyen téma, a búza élete.
A búza szent növény, mert a föld sarát emberi életet tápláló kenyérré változtatja.
A mindennapi kenyér az élet alapszimbóluma.
A magvető ember az, aki a maga sorsán keresztül a „mindenki kenyerét” előhívja a földből. Pirk János képein fejét gyakran glória veszi körül, mert a fölkelő nap már a földeken találja. A mag, amit szór, sok képén szintén aranyfényt sugároz. Egy befejezetlen, még vázlatos képén például a hatalmas lendület, ami karját felemeli a szent kötelességhez, a távoli hegy erejével olvad össze, vele azonos hegylánccá. A magvetőt néha robusztus hősnek ábrázolja, néha súlyos terhet hordó embernek. És néha csak káprázatnak, az anyaföld fölött vibráló fényekben.
E hármas metamorfózis:
a kenyérré magasztosult föld,
az emberré magasztosult kenyér,
és a káprázattá magasztosult ember
az ő művészetének alapértéke.
Az emberi sors azonossága mindavval, ami a természetben végbemegy, a legszembetűnőbben abban az életformában valósult meg, amit a tanyavilágban élő magyarság őrizett. Ezt fedezte fel benne Pirk János, amikor tizenkét éves korában, elárvulván, közéjük került. További élete során úgy érezte, annál fontosabb mondanivalója nem is lehet, mint hogy ezt megörökítse.
Ehhez a körhöz társuló témák:
A learatott termés. A kézzel összerakott búzakeresztek, amelyeken az áldás ragyog, a nap érlelő tüze.
Az aranyat sugárzó földeken a kifogott lovak, békéjük megrendítő.
Az elárvult tengeri. A mindenét odaadott asszony magányosságának drámája.
De Pirk Jánosnak sorstársa számos virág is. Napraforgó, gyümölcsfavirágok, és elsősorban a pipacs.
A pipacs, ifjú korától kezdve, több önarcképén főszereplő, arcához simulva. Ablakba téve az öröm szimbóluma. S a kitárt ablakon túl a messzeség, a soha nem szűnő jövő sejtelme, a távol igézete.
Rejtett értelmet közöl a Duna-parti óriás nyárfák sárguló koronája is. Az ország drámáját, a művész panaszát, kicsorduló bánatát, azokban a súlyos októberi napokban.
És hasonlóképpen szimbolikus mű a Húzó ló c. grafikája, mely valójában a nagy családot és a művészetet egyszerre szolgáló ember megfeszülő életének portréja.
A családi élet örömeiről beszélnek a gyermekportrék, mint például a szappanbuborékot fújó, vagy a gyertyafénybe bámuló kisfiú portréja, a csodákra ébredő gyermekkor tükrei.
Alkotó életének főbb állomásai: Szatmárnémeti, Nagybánya, Budapest, Róma, Párizs, Gödöllő, és az utolsó állomás, Szentendre.
Szentendrei korszakának különös, eddig még feltérképezetlen témaköre, a Duna élete, melyhez a vízen játszódó színkáprázatok vonzották. Ide kapcsolódik a Révátkelés, mely a konkrét jelentésén szintén
túlmutató mű, mint általában a Pirk képek legtöbbje. A ladikban kuporgó alakok csak körvonalak, szinte szellemutasok, akik a mélység fölött lebegve, úton vannak a túlsó part felé. A mindenkori emberi sors képe ez.
Legutolsó éveinek termése az a sorozat, mely a Kőhegy alján született, Szentendre határában. Ez a vulkanikus hegyvonulat és az alatta elterülő búzaföldek voltak az utolsó évek színkáprázatainak legfőbb ihletői, melyek induló korszakára, a nagybányai évekre emlékeztették.
Önarcképei - 86 esztendő hű naplója. Élete sokszor volt drámai, nem is lehetett más a XX. században, mely minden, benne testet öltött ember számára a drámai mozzanatok végtelen láncolata. Erről vallanak az önarc¬képei. Az emberi arcon végigszánt minden, ami az ember belső világában végbemegy.
Élete sokszor volt dráma. Mégsem tragédia. Mert volt védelme, a palettája. Amíg azt kezében fogta, el nem merülhetett. Sorstársa volt az egész látható világ, ezért sohasem volt egyedül. Képei ezt sugározzák vissza. Közöttük az ember nem érzi társtalannak magát. Ez az ő művészi hatásának a titka. Ezért nem évül el, s ezért talál minden újabb kiállítás örömteli fogadtatásra.
Szentendre, 2000. augusztus 28.
Pirk János Kortárs szemmel – néhány idézet
“Pirk János páratlan életművet hagyott maga után, amit a család erőn felül gondoz.
Ez a drámai életmű csak a legnagyobbakhoz mérhető: Mednyánszky, Egry, Tornyai...
Németh Lajos a közelmúlt legkiválóbb művészettörténésze azt mondta: Pirk akvarellben verhetetlen...
Barcsay visszaemlékezése szerint Pirket már Nagybányán csodagyerekként mutogatták mesterei.
Supka Manna művészettörténész páratlan szeretettel kísérte figyelemmel festői és emberi nagyságát.
De fontos megemlíteni az Amsterdami Van Gogh Múzeum igazgatójának lelkesedését is, aki személyesen akarta megismerni Pirk Jánost és gratulálni képeihez...
CSAK A LEGJELENTŐSEBB MŰVÉSZI TELJESÍTMÉNYT ÉRDEMES FELMUTATNI. PIRK JÁNOS ÉLETMŰVE ILYEN!”
(Deim Pál, Kossuth díjas festőművész, 2007.)
“Más volt, de itt helyben a legnagyobbak közé tartozik, és talán helyi relációkon túl a XX. századi magyar festészet egyetemes történetében is.
Életműve tételesen is nagy, sok számú. Ha létrejön bemutatóhelye, évtizedekig újabb és újabb képegyüttessel lehetséges a családnak gazdag festői életművét árnyalataiban kibontani, közszemlére tenni.
Elképzelésük persze az is, hogy a helyiség nyitva állna a kortárs művészetek előtt is (kamara kiállítások formájában).
Egy szó, mint száz, ha a család által elképzelt objektum létrejönne, mint csillagszóró sziporkázna. Egyéni karakterével hozzájárulna Szentendre kulturális palettájának színesebbé, vonzóbbá tételéhez, és -ezen a hangsúly- a helyi festészet egyik lényeges tartalmi adalékának nyilvánosságra hozásához.
(Tóth Antal művészettörténész, 2007.) - Magyar Nemzeti Galéria
„Pirk János festészetének az a vonulata, mely az anyafölddel szakrális kapcsolatban álló ember élményének adott vizuális kifejezést, a népi írók legjobbjainak méltó társává avatja, és ma már festészetünk vitathatatlanul klasszikus értéke.
Van azonban ennek a művészetnek egy másik vonulata is. Ezekről a nagyobbrészt akvarell munkákról, meggyőződésem, csakis a legnagyobb elismerés és lelkesültség hangján érdemes szólni. Pirk János akvarelljei, temperái mind festészetét, mind a korabeli magyar festészetet tekintve élenjáró teljesítménynek mondhatók.”
(Mezei Ottó művészettörténész, 2003)
„Bár festészete nem igazodott a szentendrei művészethez, mégis a legjelesebb festői közé tartozik. Új, drámai színt hozott a szentendrei festészetbe. Rátalált egy gyönyörű szimbólumra, a Magvetőre, amit élete végéig újra meg újra megfestett. Pirknél egy virágszál sem csak egy szépen megfestett virág, hanem mellbevágóan megszólít bennünket. Pirknél a pipacs olyan, mint Van Gogh-nál a napraforgó.
Szimbólummá vált minden téma, amihez hozzáfogott, legyen az húzó ló, nyitott ablak, pipacs, vagy magvető, vagy töviskoszorús önarckép.”
(Deim Pál Kossuth-díjas festőművész, 1999)
„Pályájának különböző szakaszait, életének sorsfordulóit határkövekként jelzik önarcképei. Izgalmasságával mind közül kiemelkedik azonban az 1945-ös Háborús nyomor című tempera képe. Ezt a művet a magyar festészet nevében tett legmegrendítőbb történelmi vallomások egyikének tartjuk, és mementónak a jövőt illetően.”
(Dr. Supka Magdolna Széchenyi-díjas művészettörténész, 1985)
„Az egyetlen művész Van Gogh-on kívül, aki ezer százalékig össze volt forrva a természettel”
(Dr. Supka Magdolna Széchenyi-díjas művészettörténész, 2005)
„Pirket minden jelentkezésekor felfedezték, felfedezzük, … aztán Munkácsy-díjat kapott. De talán elég már a felfedezésekből. Ideje, hogy egyszer már „beérkezett” legyen, az aki a hagyományos és tulajdonképpeni modern művészetnek, s – ha van ilyen – a „magyar iskolának” olyan fokát, olyan szintézisét produkálta, mint Pirk.” (Frank János művészettörténész, 1979)
Művészeti díjak, ösztöndíjak, kitüntetések
• 1931. Budapest Székesfőváros Festészeti Ösztöndíja, Párizs.
• 1934. Képzőművészeti Főiskola Ösztöndíja, Olaszország
• 1936-37. Magyar Állami Ösztöndíj, Róma
• 1957. Munkácsy-díj.
• 1973. Kondor Béla Emlékérem
Munka Érdemrend Arany Fokozata (Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa)
Pro Urbe Szentendre (Szentendre Város Tanácsa)
• 1978. III. Országos Tájképfestészeti Biennálé. Magyar tájak. Ezüst diploma
(Magyar Nemzeti Galéria, Hatvani Galéria)
• 1979.Szentendre Város díszpolgára (Szentendre Város Tanácsa)
A XX. Szegedi Megyei Tárlat Alkotói Díja. (Szeged Megyei Város Tanácsa)
• 1983.
Munka Érdemrend Arany Fokozata (Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa)
Kiváló Művész
IV. Országos Portré Biennálé. Arcok és sorsok. Galéria Érem (Hatvani Galéria)
